top of page

Legfontosabb Számunkra, hogy a Gyermeked is Boldog Legyen

Mozgásos foglalkozásaink és támogató megoldásaink segíteni fognak, hogy gyermekedben már nagyon korán kialakuljon a harmónia érzése.

Komplex Módszeregyüttes

A felgyorsult világ a gyermekeinket is sürgeti, ami a természetes mozgásfejlődési, érzelmi, vagy szellemi érési folyamatukat is megzavarja. 

Sok esetben kimaradnak azok a nagymozgások, melyek az idegrendszer fejlődéséhez nélkülözhetetlenek. Egyre több gyermek küzd hiperaktivitással, figyelemzavarral, koncentrációs-, vagy tanulási nehézségekkel.

Érdemes ezekkel a problémákkal minél korábban foglalkozni, mert sokkal gyorsabb és látványosabb eredmények érhetők el a korai fejlesztéssel.

Mi komplex módszeregyüttest kínálunk a gyermekek fejlődéséhez, a folyamatot egészen a probléma gyökerének feltárásánál kezdjük, majd az egyénre szabott gyakorlatsor / eszköztár felállításán és alkalmazásán keresztül, a megoldásig jutunk. 

Mozgásos Foglalkozásainkon Gyermeked Garantáltan Jól Fogja Magát Érezni

A jóga nagyon hasznos kicsik és nagyok számára. Több, mint mozgás, hiszen segítségével erősödnek az izmaik, javul a tartásuk, nő a kitartásuk és az akaraterejük, javul a koncentrációjuk. Segít megismerni a saját testük és belső világuk jelzéseit.

O

vis Jóga (2-6 éves korig) | 1 óra | 2 500 Ft

Foglalkozásunkon a gyermekek teste megpihen, a tudatuk is megnyugszik, mozdulataik összehangoltabbak lesznek, koncentrációs készségük javul, jobb lesz a testtartásuk és erősödnek az izmaik.

S

uli Jóga - alsósoknak | 1 óra | 2 500 Ft

A jóga segíti a gyermekek szocializációját, érzelmi, értelmi, erkölcsi és lelki fejlődését, támogatja az egészséges mozgás-szervrendszer kialakulását, támogatja a koncentrációs készség fejlesztését.  

M

esetorna 3-7 éves korig | egyéni | 1 óra | 8 000 Ft

A mese rengetegében elveszve a kisgyermek észre sem veszi, hogy fejlesztésen vesz részt. A játékos foglalkozás során a gyermek mozgása fejlődik, szocializálódik, megnyugszik, erősödik a kitartása, javul a koncentrációja, az önfegyelme.  

rain Gym (Agytorna) iskolásoknak - egyéni | 1 óra | 8 000 Ft

B

A módszeregyüttes 6-16 éves korig alkalmazható gyakorlatokat gyűjt egybe, mellyel a tanulás könnyebbé válik, a koncentrációs képesség erősödik, a figyelem fókuszáltabb lesz, az írás-olvasás-egyéb tanulási készségek fejlődnek, a gyermek nyugodtabbá válik.

kids yoga.jpg
faire_bouger_les_enfants_670_18427.jpg

A Gyermekkori Problémákat

Segítünk Megoldani

Foglalkozásainkkal, megoldásainkkal segítünk átlendülni a mindennapos, nehézségeken, elakadásokon és támogatjuk a gyermek harmonikus fejlődését. 

I

skolaérettségi mozgás felmérés | 60 perc | 10 000 Ft

Személyre szóló felmérés során feltárjuk az esetleges elakadásokat és javaslatot teszünk a további fejlesztés lehetőségeire. 

ranioSacralis Terápia  | 1 óra | 13 000 Ft

C

Kezelésünkkel számos gyermekkori probléma megoldása támogatható, mint csecsemőkori zavarok, gyermekkori viselkedési problémák, hiperaktivitás, figyelemzavar, érzelmi problémák, ortopédiai problémák, asztma, allergiák, idegrendszeri problémák. ​

K

ineziológia (TEK) | 1 óra | 10 000 Ft

A Pedagógiai Kineziológia célja a középvonal keresztezés elérése, mindkét szemmel való nézés, mindkét füllel való hallás és a teljes testmozgás elsajátítása a tanulási és szociális folyamat segítésére.

B

iorezonancia | 1 órás felmérés: 10 000 Ft| 1,5 órás: 15 000 Ft

A biorezonancia felmérés a sejtekben végbemenő változásokat méri fel az elektromágneses rezgések alapján. Megmutatja, mik az eltérések az egészséges állapothoz képest és miket érdemes kiegyenlíteni, korrigálni. A felmérés kényelmes, gyors, fájdalommentes és rendkívül egyszerű.

zivárványfény kezelés | 1 óra | 11 000 Ft

S

A Szivárványfény kezelés finomenergiája különösen segíti a spirituálisan nyitott, új generációs gyerekeket és általánosságban nagyon hatékony módszer gyermekek lélekszintű és ezáltal fizikai támogatására. Segít redukálni az iskolai szorongásokat, félelmeket, segít harmonizálni az esetlegesen megnyílt spirituális képességeket, hogy a gyermek ne félelemben élje meg.  

editációs alkotó lélekgyógyítás | 2 óra | 8 000 Ft

M

Az új generációs gyermekek mentális és érzelmi harmonizálása.

Az új energetikájú, különleges gyermekek, fiatalok - kristályok és indigók - lélekgyógyítása és képességeik megértése, „tehetséggondozása” az életkészségeik fejlesztése, kiegyensúlyozása a fő tevékenységi kör.

Megtanítjuk a gyermeknek az energetikai tisztítás és feltöltődés módszereit és a tanulást segítő összeszedettséget valamint a különleges képességeik, érzékeléseik megértését segítjük az egyénre szabott relaxáció, a megfelelő meditáció és a közös alkotás által. A gyermekekkel mindig a szülővel együttműködve, a gondokat komplex módon átlátva foglalkozunk.

craniogy2_edited.jpg
gyerek.JPG

Miért Hozd el Gyermekedet Hozzánk

A gyermekednek a legmegfelelőbb megoldást kiválasztjuk, mindent egy helyen megtalálsz, nem kell újabb és újabb helyeket felkeresned.

Személyre szabott Szolgáltatás Egy Helyen

01

02

Móka, Kacagás, Kikapcsolódás

A kicsiktől a nagyokig minden korosztályt szeretettel várunk.

03

Tapasztalt Kezelők, Gondoskodók

Tudásuk biztonságot, tapasztalatuk nyugalmat, személyiségük szeretetet ad, amit a kezelések után is magaddal visz a gyermeked.

04

Felejthetetlen Környezet

Barátságos, igényes hely, külön gyerek sarokkal, Budapest belvárosában az 1. kerületben, akár szombaton is.

bottom of page