• Csakra-talpmasszázs 

    Az ősi hinduk szerint a csakra az életenergiák forrását jelenti. Olyan rejtett energiaközpontok, amelyek "ezüst fonálon" kötik össze az energiarezgéseket és az anyagi testet. A lábunk, talpunk, lábfejünk pedig a test különböző szervei és az energiaközpontok közötti csatorna, továbbá tükre testi és lelki állapotunknak.

     

    A csakra-talpmasszázst Marianne Uhl alkotta meg. Egy olyan finom érintésterápia és energetikai kezelés, ahol a talpon keresztül tudjuk befolyásolni az egész csakrarendszert és ezen keresztül a belső elválasztású mirigyeket, megteremtve ezáltal a testi, lelki, szellemi harmónia hármasát a mellékhatások nélkülözése mellett. A masszázs hatását erősítik a csakrákra felhelyezett kristályok és a csakrák rezgésszámával harmonizáló, kellemes, halk zene.

     

    A talpmasszázs célja, hogy a mélyen eltemetett testi és lelki érzeteket felhozza, majd az energiák segítségével egyensúlyba rendezze.

     

    A kezelés hatására pozitív tudatállapot változás áll be, amely magával hozhatja a béke és a szeretet áramlásának intenzív érzetét is. Testünk, idegrendszerünk ellazul, nyugodtabbak, higgadtabbak és türelmesebbek lehetünk. A csakraenergiák masszírozásával nemcsak a testi gyógyulást segíthetjük, hanem teljes harmoniánkat helyreállíthatjuk az asztrális és a kauzális testünkig bezárólag.

     

    A terápiát a csakrák felmérésével (csakrateszt, bemérés) és beszélgetéssel kezdjük. Ezt követi a csakra-talpmasszázs. A kezelés végén átbeszéljük a vendég érzéseit, kérdéseit. 

     

    Kinek ajánljuk:

    • Mindenkinek, aki szeretné megtapasztalni a belső békét és szeretne ellazult állapotba kerülni, 

    • Mindazoknak, akik "szavak nélkül" szeretnének gyógyulni, mert távol állnak tőle a terápiás beszélgetések, 

    • Azok számára, akik fizikai erőfeszítés nélkül szeretnék legyőzni a stresszt és megteremteni magukban a harmóniát, 

    • Minden olyan betegségnél, ahol egyéb terápia nem alkalmazható, 

    • A finomrezgések és energiák szerelmeseinek. 

     

    Kontraindikáció, ellenjavallat:

    A csakra-talpmasszázsnak és terápiának nincs kontraindikációja.

     

    ​40 perces kezelés: 6 000 Ft, a kezelést végzi: Kollar Zsuzsanna 

    60 perces kezelés: 8 500 Ft, a kezelést végzi: Fazekas Andrea

     

 
HÍVJÁL BENNÜNKET
ÍRJÁL NEKÜNK
CÍMÜNK
NYITVATARTÁS
Hétfő - Péntek: 9:00 - 20:00
Szombat: 12:00 - 18:00
boldog8_edited_edited.jpg