Miért jöttünk a Földre...




Határtalan, végtelen univerzumok, galaxisok, bolygók, csillagok és más égitestek…mindebben tökéletes rend és béke uralkodik. Csend, nyugalom, létezés…a Teremtő gyermekei ők. Különböző létformák és minőségek szivárványszerű játéka, hangok és hangzatok, rezonanciák és frekvenciák szívmelengető harmóniája. Behunyva szemed szinte hallod e mennyei világ benned pulzáló tökéletességét.

Menj lejjebb és beljebb, egyre sűrűbb és „alacsonyabb” létformák felé. Az érzet talán nem annyira éteri, de a Teremtő valóságai ők egytől egyig. Aztán még „lejjebb” haladva megpillantasz egy bolygót, mely egy kicsit más, mint a többi. Más…különc…lényével mintha nem illeszkedne tökéletesen e világ harmonikus rendjébe, mintha kacsamama egyik tojásából váratlanul kibújt rút kiskacsa lenne ő. Látszólag más, szokatlan, megmagyarázhatatlan, rendszerbe nem illő, mégis lényével bájt, különlegességet, váratlanságot hozva az éteri tökéletességbe.

A Világegyetem látszólagos fekete báránya. Ahol „rendszerek” másként működnek. Ahol az egyéni létforma más evolúciós utat járt be. Ahol semmi nem tervezhető és kiszámítható. Látszólag káosz. Bizonyos értelemben börtön. Karantén. Időhurokba rekedt valóság. Mókuskerék.

Mégis létezik, s különc erejével egyfajta varázslatot sugároz a végtelen térbe. Az álruhába öltözött titkos esszencia.

A Teremtő legmerészebb és legkockázatosabb, ugyanakkor leggyönyörűbb teremtménye. A tapasztalás bolygója. A Világegyetem valamennyi árnyalatának, lehetőségének hordozója. A fent és a lent. A lehetőségek és a korlátok. A rabság és a szabadság. A mélység és a magasság. Az álmok és a béklyók. Az őrület és a zsenialitás. A minden és a semmi.


A kezdetek kezdetén a Teremtő korlátlan egységben és elfogadásban élt gyermekeivel. Minden egyes teremtménye csodálta és szerette őt, feltétel nélkül, eredendően.

Nem volt senki és semmi, ami megkérdőjelezte volna e szeretetet, de pont ez volt számára a legnagyobb kétség…hiszen, ha öröktől fogva ez a természetes és megkérdőjelezhetetlen állapot, ha nem létezik más lehetőség, akkor nem lehet nem szeretni őt…

De mi történik akkor, ha kinyílik a lehetőségek, a választás kapuja, ha létrejön az „elszakadás”, ha önálló, saját akarattal és döntési lehetőséggel rendelkező gyermekeit útnak ereszti…vajon akkor is visszatalálnak hozzá? Akkor is bebizonyítják hűségüket? Akkor is hűek maradnak hozzá, saját önvalójukhoz?

A tiszta szeretet és hűség ekkor mérettetik meg igazán. Ha a legnagyobb próbák és tapasztalások után is visszatalálnak hozzá, akkor valóban szeretik Őt.

A Teremtő „elbúcsúzott egy időre” gyermekeitől és elengedve kezüket, szabad akaratot adva nekik, a tapasztalás földjére küldte őket.


A Földre leköltözött a dualitás. A kezdeti harmónia, az „ősi kultúrák” egysége felbomlott. A női és férfi minőség szétvált. A Tudás Fájáról leszakított gyümölcs felizzította az emberben a tudásszomjat, a tapasztalás vágyát, tudni, érteni kívánt. Megkapta a lehetőségét annak, hogy saját erejéből, akaratából, önállóan, döntései által tanuljon, fejlődjön.

A tapasztalás bolygója megteremtette a terepet a „süllyedéshez”, a felejtéshez, elhomályosítva az ezüstszálat, mely önvalónkhoz köt, elfeledtetve velünk, honnan jöttünk, kik is vagyunk valójában. Istenemberből látszólag hús-vér matériává transzformált minket.


Teret adva minden létezőnek, a Teremtés minden apró esszenciájának, lehetőségének, megjelent az archetípusok sokszínű világa. Kultúrák örökítették tovább más névvel és formában az ősi archetípus minőségeket. Istenek és Istennők, hősök és gyarló alakok, mitikus, mesebeli történetek mutatták, üzenték számunkra, kik is vagyunk és mit tartogat számunkra e világ. A dualitás, a teljesség, a Teremtés „rész alakjai” ők, egy-egy színe, momentuma, minősége a megtapasztalható valóságnak. A szivárvány árnyalatai. A zodiákus minőségei. A csillagképek. Az olümposzi istenek és a római világ isteni hősei. Egyiptom tudói és misztikus alakjai, a kelta-druida tündérvilág szereplői, a dél-amerikai és indián misztikum lényei és számos kultúra és hitvilág ősi minőségei…látszólag különböző, valójában ugyanazon archetipikus szereplői. Éltek tovább bennünk…

Segítségként, emlékként érkeztek ők hozzánk. Hiszen a Teremtő elengedte gyermekei kezét, hogy felnőjenek, de nem indította őket útjukra üres kézzel. Fizikailag nehezen észrevehető, de a szívvel tisztán érzékelhető segítséggel ajándékozta meg őket.


Az archetípusok világa életre kelt bennünk, általunk. Végre megnyilvánulhatott, tapasztalhatott, megvalósulhatott. Az öröm és a bánat, a szenvedély és a letargia, a bölcsesség és az ostobaság, a teremtés és a pusztítás, az élet és a halál, az összeolvadás és a kirekesztettség, a kegyelem és a gyarlóság, a befogadás és a kitaszítottság, a hit és a magány, a bizalom és az elárultatás, az erőszak és az oltalom, a zsarnokság és az áldozatiság…mind-mind életre kelt, megnyilvánult körülöttünk és bennünk.

A Földön lejátszódott minden idők legsokszínűbb, legszélsőségesebb, legembertpróbálóbb, a Végtelen lehetőségeit felvonultató színdarabja.


Akár elfogadjuk, akár nem, mi választottuk, hogy szereplői leszünk ennek a színdarabnak. Akár tagadjuk, akár nem, az archetípusok bennünk élnek, mindenkiben. Zeusz, vagy Ozírisz bölcsessége és ereje ugyanúgy a részünk, mint Hádész, vagy Széth pusztító alvilági birodalma. Nem fordíthatunk hátat egyiknek sem, hiszen saját magunkat tagadnánk meg. Mindannyian a teljesség részei, színei. Egyik nélkül sem létezhet a másik. Az univerzum végtelen lehetőségeinek megnyilvánulásai ők. Mi vagyunk, egytől egyig.

Ha harcolunk valamelyikük ellen, önmagunk ellen harcolunk. Ha tagadjuk létüket, önmagunkat tagadjuk meg. Ha ítélkezünk egy látszólag negatív minőség ellen, magunkat ítéljük el.


Ahogy megértjük, hogy ők ősidőktől fogva bennünk élnek, a részeink és már nem harcolunk, hanem elfogadunk, nem tagadunk, hanem megbocsájtunk, valóban a segítőinkké válnak. Hiszen elkezdünk emlékezni…arra, hogy honnan indultunk, merre tartunk, miért jöttünk, kik vagyunk…

Ahogy megszűnik bennünk az ellenállás teret adva a megadás békéjének, megszületik (újraaktiválódik) lelkünkben a teljesség érzése, kitárul előttünk a valódi szabad akarat, az igaz választás misztériuma. Ekkor őszintén, tiszta szívvel dönthetünk a sorsunkról, szabad emberként, döntéseinkkel megszabhatjuk létezésünk irányát és minőségét, mindentől, mindenkitől függetlenül. Ekkor megtapasztalhatjuk a valódi szabadságot és szívünk hangját követve, önmagunkhoz visszatalálva, rálépve az Igaz Útra, megleljük az Egységet, a tiszta, örök szeretetet.


Az elmúlt évszázadokban végig jártuk a tapasztalás, a valódi beavatás labirintikus világát. Valódi transzformáció volt ez. Most eljött az idő, hogy a tapasztalás esszenciájából fényhidat építve elinduljunk a megváltódás, az emelkedés, az igaz Fény világa felé.

Bolygónk is felnő közben, rút kiskacsából hattyúvá változik, megleli otthonát a végtelen univerzumban.

Mi is felébredünk kábultságunkból. Visszakapjuk az emlékezés ajándékát, már értjük-hisszük a körülöttünk megjelenő jelképrendszerek, segítő fénylámpások üzenetét, már „túl látunk” a fizikai valóság materialista létén. Készen állunk, hogy a földi tapasztalás titkát „felfedve” megvalósítsuk az oly hihetetlennek tűnő álom megvalósulását: a mélyből indulva, a szabad akarat útvesztőiben bolyongva, magunkra találva, felébredve, felfényesítsük e világot…hogy a Világegyetem legfényesebb esszenciájává váljon. Amilyen még nem volt, s talán nem is lesz többé…

A Teremtő tárt karokkal várja gyermekeit…

Szeretettel,

Preisz Danila

48 megtekintés0 hozzászólás
HÍVJÁL BENNÜNKET
ÍRJÁL NEKÜNK
CÍMÜNK
NYITVATARTÁS
Hétfő - Péntek: 9:00 - 20:00
Szombat: 12:00 - 18:00
boldog8_edited_edited.jpg