Boldogságra vágyunk. Állandó, örömteli megélésekre szomjazunk. Keressük, hajszoljuk, ideiglenesen megleljük, majd újból elveszítjük. Nem baj, gondoljuk, majd mással, máshogyan, holnap, vagy valamikor megtaláljuk és megtartjuk.
Ez mind illúzió. Elménk zizegő, nyugalmat nem hagyó, fülünkbe susogó, önmagát életben tartani kívánó torz hangja. A lét igazságát túlharsogó és elnyomó önbecsapása. Arra késztető robaja, hogy a keresést soha ne hagyjuk abba, kényszeres ámokfutással, önmagunk elől rohanva és elbújva folyamatosan csak keressünk és vágyjunk…
Az igazi boldogság nem kívül, hanem belül lakik. Soha nem kapjuk meg egy múló történés, személy, vagy állapot által, mert magunknak kell meglelnünk. Ne az érzelmeid között keresd, hanem a lelkedben. Mindig is ott volt veled, mindig is ott lesz, most is benned van. Csak vedd észre, halld meg, figyelj rá.
S ha már mindenben meglátod az értelmet, a jót, ha nem keresel, hanem benne vagy, ha nem szabsz feltételeket, hanem elfogadsz, ha nem hadakozol, hanem lenni hagysz, ha nem vádolsz, hanem megbocsátasz, akkor és csakis akkor megtalálod azt a mély nyugalmat, ami nem függ senkitől és semmitől, aminek nincs elvárása és ellentéte, megleled a lelki békéd…
Szeretettel,
Danila
ความคิดเห็น