A napokban ráébredtem arra, hogy még mindig harcok dúlnak a testemben. Ellenállás, harag, düh, türelmetlenség, kíméletlenség...ki, vagy mi ellen? Önmagam ellen. A látszólagos árnyoldalam ellen. A tökéletelenségem ellen, azok ellen a részeim ellen, amelyek „nem jók”, amelyek negatívak, amelyek a sebeimet okozták és ezért elfojtásra kerültek.
De ők még mindig itt vannak, erősebben, mint valaha és segélykiáltásként „ordítva dörömbölnek”: vegyél észre, fogadj el és szeress! Mi is a részeid vagyunk!
A múltbeli megéléseink, a régi, belénk ivódott hitrendszereink, a szocializációnk és a társadalmi elvárásaink miatt görcsösen „Jók” akarunk lenni.
Még mindig szerepet játszunk és ehhez a jelmezt nem mi választjuk ki, hanem mások elvárásaihoz varrjuk, illetve a „jól megszokott” fazonhoz igazítjuk. Vagyis úgy próbálunk cselekedni, ahogyan elvárják tőlünk, azt tesszük, amit megszoktunk, ami a könnyebb út, amit kívülről sugallnak felénk, amit a kollektív „maszlagba programoztak”, amivel látszólag nem ártunk senkinek, amilyennek „lennünk kell”…És mindezt pusztán tudatalatti önvédelemből, mert egyszerűen félünk a sérülésektől.
Ezzel bebörtönözzük magunkat egy rendkívül szűk valóságba, ami valaha még talán védelmet nyújtott, de ma már elválaszt. Önmagunktól, a lehetőségeinktől, az örömteli élet megtapasztalásától, a bőségtől, a könnyedségtől, a természetességtől, az őszinteségtől, a bizalomtól, a szívünktől, a mag-unktól, a forrásunktól, a szellemünktől.
A szellemi részünk – aki önmagát szeretné szabadon megélni és kiteljesíteni – egyre jobban eltávolodik emberi részünktől – aki korlátainak, rögeszméinek, már nem működő mintáinak a rabja.
Úgy tudunk az életünkben kiteljesedni, ha emberi és szellemi oldalunkat egységbe hozzuk. Ha mindenekelőtt befelé figyelünk és a saját, szívbéli hangunkra hallgatunk. Akkor is, ha látszólag ez a nehezebb, rögösebb út, akkor is, ha a környezetünk más útra próbál terelni minket, akkor is, ha látszólag az „egész világ ellenünk van”.
Akkor vagyunk egységben, harmóniában, boldogságban, ha Ön-Mag-unkhoz Vagyunk Hűek. Akkor vagyunk Hűek és Teljesek, ha ismerjük, elfogadjuk és átszeretjük minden egyes részünket. A látszólagos rosszat is.
Ha valamely részünket elutasítjuk, önmagunkat tagadjuk meg. Ha bizonyos vonásainkat elfojtjuk, azok egyre erősebben akarnak majd megnyilvánulni és utat törni maguknak. Szorongás, düh, félelmek, különböző fizikai tünetek formájában, de megjelennek. Jeleznek. Szólítanak, hogy vedd észre őket!
Ha az elzárt, „sötét” részeidet elfogadod és felszabadítod, megkönnyebbülsz. Már nem félsz többé tőlük, már nem tagadod meg őket, ezért a szövetségeseiddé válnak. Rájössz arra, hogy a legnagyobb segítőid, lehetőségeid lehetnek. Hiszen a felszabadításukkal feltranszformálódnak egy magasabb energiává és szolgálni fognak téged. Kiteljesítenek, szabaddá tesznek.
Ekkor elfogadóvá, erőssé, bizalommal telivé, szeretettteljessé, természetessé és önazonossá válsz. Ekkor Vagy Önmagad. Az, aki valójában Vagy.
Szeretettel,
Danila
Comments