Az oly sokszor hallott „Jelen-lét” állapota valódi kincset, csodát, igazi megváltást, beteljesedést hozhat az életünkbe, de sokszor nagyon nehéz megélni, egyáltalán megérteni, megérezni, hogy mit is jelent valójában.
Nehéz ráéreznünk, mert gondolkodó elmeként éljük az életünket minden nap, minden órában, minden percben. Gondolatokkal ébredünk, gondolatok és megoldandó feladatok szövik át napjainkat, gondolatokkal dolgozunk, kapcsolódunk, alkotunk és gondolatokkal fekszünk.
Gondolataink, vagyis elménk határozza meg létünket, a megtapasztalt valóságunkat.
Mi ezzel a probléma?
Gondolatokra, megértésre természetesen szükség van, a probléma forrását a gondolatok mennyisége és minősége generálja.
Elménk, mint egy börtönőr, a gondolataink által átvette az uralmat és folyamatos gondolkodásra, agyalásra késztet, létrehozva egy hamis-énképet, mely elvág bennünket igaz minőségünktől.
Mivel az elmével, a belül megszülető és kívülről beérkező gondolatokkal azonosítjuk magunkat, gondolkodásunk kényszeressé válik, úgy érezzük, ha nem agyalunk folyamatosan, jelentéktelenné, értéktelenné, senkivé válunk.
Ez a folyamatos gondolati-készenléti állapot elvág bennünket önmagunk és minden létező forrásától és hatalmas életenergiát köt le, szív el tőlünk.
A kényszeres gondolkozás imád problémákon rágódni, konfliktusokat, drámákat generálni, nem beszélve arról, hogy ezt nem a pillanat minőségében teszi, hanem a múltban és a jövőben. Folyamatosan múltbeli, már megtörtént eseményeken rágódik, sajnálkozik, illetve még meg sem történt, jövőbeli történéseket vetít elénk.
A múltból a jövőbe, és a jövőből a múltba, mint egy ringlispil rángat minket ide-oda, szorongást, félelmet, bizonytalanságot keltve.
Csupán egyetlen időbeli minőségbe nem visz, a Most-ba. Úgy érezzük magunkat, mint egy ismeretlen országba vándorló utazó, aki folyamatos honvággyal és önsajnálattal a célállomást kergeti, kiélezve a felbukkanó veszélyekre és közben elveszíti az utazás örömét, boldogságát, felfedezését.
A másik probléma a gondolatok minőségében rejlik.
Rendkívül nehéz mindennapi, megszokott, rutinszerű gondolatainkon túllépni, mert ezt szoktuk meg, erre szocializálódtunk, erre vagyunk „hangolódva”, sejtjeinkbe beépülve hordozzuk saját és generációs gondolati mintáinkat. Tiszta tudatosságunkat elveszítve, önmagunk emlékévé és nem létező jövőbeli fantomjává válunk.
És persze, a „megtanult, behuzalozott” gondolataink automatikusan felidézik, behozzák a hozzá kapcsolódó érzelmi állapotot (pl. félek, úgysem sikerül, nem érdemlem meg, értéktelen vagyok stb.), rákapcsol a saját (adott esetben kollektív) fájdalomtestre és máris elkezdünk rágódni, szenvedni egy olyan dolgon, ami nincs, ami nem a jelen, ami egy illuzórikus múltbeli, vagy jövőbeli állapot.
Nem élünk, nem tapasztalunk, nem létezünk a Jelenben, hanem vetítjük magunkat elménk folyamatos szédülést, fájdalmat okozó hullámvasútján.
Hogyan lépjünk ki elménk szorító kötelékéből?
Az egyik leghatékonyabb „módszer”, ha figyelmedet a jelen pillanatra irányítod, hiszen ilyenkor elvonod fókuszodat az elme tevékenységétől. Megszűnnek a múlt és jövő gondolati problémái és teljes Jelen-léteddel a Most-ba helyezkedsz. Ez a medtáció lényege is.
Ha minden érzékeddel és figyelmeddel a pillanatra fókuszálsz, megérzed azt a leírhatatlan békét és nyugalmat, mely körbevesz, mely minden létező forrása.
Ekkor már nincsenek kényszeres gondolatok, fájó érzések, kérdőjelek és bizonytalanságok, egyszerűen érzed, hogy a határtalan egység része vagy.
Nem könnyű a pillanatnyi Jelen-Létet folyamatosan tartani. Közben beúsznak gondolatok, érzelmek, melyek kibillentenek ebből az állapotból. Nem baj, ez teljesen természetes, ne okold magad, ne akarj görcsösen megfelelni.
Add át magad neki, figyeld meg a beúszó gondolatot, érezd át a megjelenő érzést, ne elemezd, csak figyeld és a figyelmeddel, a megadásoddal, az átérzéssel, a megéléssel el is fogadod és ezáltal átminősíted azt.
Mintha kívőlről néznéd magad, meglátod elméd (egód) játékát, de a külső megfigyelő szemszögéből már nem adsz neki energiát, érzelmet, teret, csupán figyelsz és jelen vagy.
Ekkor felülemelkedsz egód uralmán, lehatárolódsz róla, meglátod igaz, valós énedet, megérzed a minden mögött meghúzódó csendet és összekapcsolódsz magaddal.
A gondolatok, érzelmek „átminősítésének” másik módja, ha felbontod régi gondolati, érzelmi mintáid „huzalozását” (megszokott, rutinszerű minta) és újra tanulod. (Pl. kihívást jelentő helyzet előtt felülírod a korábban működött „Nem sikerül, nem tudom, kevés vagyok stb. minát és felminősíted a „Sikerül, nem ismerek lehetetlent stb.” minőséghez. Ezt a mintát gyakorlod ettől kezdve minden egyes hasonló szituációban (a megfelelő érzelmi töltettel párosítva) és egy idő után ez válik majd megszokott, magától értetődő mintává.
A gondolataidat, az elmédet ne használd felesleges, önpusztító dolgokra, akkor használd, amikor kell, összeszedetten, hatékonyan, probléma megoldó üzemmódban. Amikor tervezésre, koncentrációra, megtanult ismeretekre van szükség, használd bátran, lelkesen.
De ne engedd, hogy átvegye az uralmat életed felett, tudd, hogy elméd csupán egy eszköz, de igaz iránytűd a szívedben rejlik.
Szeretettel,
Danila
Comments