Mielőtt leültem megírni ezt az írást, szinte észrevétlenül a telefonom figyeltem állandó készültségben, érdeklődve várva a következő érdekes cikket, magyarázatot, mely a jelenlegi helyzetet taglalja. Egy idő után arra lettem figyelmes, hogy az érdeklődésem lankad, megfájdul a fejem és azt érzem: elég…
Félretettem a telefonom, leültem, ránéztem a gyermekeimre, akik csillogó szemmel, labdával a kezükben játszani hívtak és valamit megértettem.
Szakmabeliként tudom, hogy a változás, aminek most a részesei vagyunk, sorsfordító. Egy régi világot próbálunk éppen elhagyni, felépítve, megteremtve az újat. Minden átalakul körülöttünk, új szintre lép, eljött az idő, hogy az elültetett boldogság magocskák kikeljenek a földből és szárba szökkenjenek.
Nagyon boldog vagyok, hogy ennek a változásnak a részese lehetek, hálát adok minden egyes nap e csodáért.
Mivel az átmenet kellős közepén vagyunk, természetes módon, próbáljuk megérteni az okokat, próbálunk tájékozódni, nyitott szemmel járni, nézzük a körülöttünk zajló történéseket, postolunk és hírfolyamot olvasunk, állandó készenléti állapotban figyelünk. Várjuk az újabb információt, különböző véleményeket, elméleteket olvasunk és a gondolatainkkal újra és újra kifelé áramlunk és zakatolunk.
Az otthonunkban ülve, az értelmünkkel kifelé vetülve, a hangos zajtól bekábulva keressük a megváltást.
De a megváltást nem kint, hanem bent fogjuk meglelni. Nem a megértéssel, hanem a ráérzéssel. Nem a külvilágból érkező információ áradattal, hanem a belső kommunikációnkkal, az intuíciónkkal. Nem a lefárasztó digitális aktivitással, hanem a belső csenddel.
Hiába keressük rendületlenül a válaszokat, a belső nyugalmat ettől nem fogjuk megtalálni. Csak egyre frusztráltabban kutatjuk a hiteles forrásokat, elbizonytalanodunk, elbátortalanodunk, feszültséget teremtünk és elméből próbálunk megváltódni.
A megnyugvásnak, a lecsendesülésnek, a jobb élet reményének, a pozitív változásnak, a felemelkedésnek egyetlen kulcsa van: a szeretet. Kizárólag ezzel a kulccsal tudjuk kinyitni az ajtót és belépni az új világ kapuján.
Nem kell keresnünk, hiszen ott van bennünk, a szívünkben. A bölcsességünkben, a nyugalmunkban, a hitünkben, az örömünkben, az egyszerűségünkben, a pozitív gondolatainkban és érzéseinkben, a határtalanságunkban, a nagyvonalúságunkban, a felülemelkedési képességünkben, a megértésben és megbocsájtásban, az elfogadásban, a bizalomban, a létezéssel való teljes azonosulásunkban.
Próbáljunk most befelé figyelni, erősebben, mint bármikor és kíváncsian felfedezni a kincseket, melyeket önmagunkban megtalálunk.
Varázsoljuk ki magunkból azt a sok szépséget és csodát, ami bennünk él, fókuszáljunk azokra a részeinkre, melyekre áldásként gondolunk, szerető érzésekkel öleljük át magunkat minél többször, kezdjük el igazán értékelni és szeretni önmagunkat, érezzük, hogy egy magasabb tudatosság részei vagyunk, érzékszerveink „kitágításával” hangolódjunk rá a fizikailag nem látható dolgokra, figyeljünk a belső érzéseink és szívünk hangjára, érezzünk rá a létezés éltető pulzálására, szívverésére, ébredjünk fel a kábultságból és kezdjünk el egy gyermek rácsodálkozó könnyedségével és nyitottságával élni.
Keressük meg, kik is vagyunk valójában és a magunkra találás örömével ragyogjuk be a mindennapjainkat.
Érezzünk örömöt és hálát, hogy ennek a csodás világnak a részei vagyunk.
Élvezzük ki, hogy a gyermekeink mellett lehetünk, hogy újra érezhetjük a család összetartó erejét.
Figyeljünk odaadó nyitottsággal a párunkra, talán olyan kincset fedezünk fel benne, amit korábban nem vettünk észre.
Éljük ki kreativitásunkat a mindennapi tevékenységek örömteli végzésében.
Támogassuk környezetünket az empátia és feltétel nélküli szeretet gondoskodásával.
Sétáljunk a természetben, hangolódjunk harmóniát hozó nyugalmára.
Próbáljunk elcsendesedni, magunkban lenni, megnyugodni, meditálni, légzésünk megfigyelésével „csak lenni”.
Minden érzékszervünkkel, fókuszunkkal éljük a jelen pillanatot, akármit teszünk, azt tegyük teljes odaadással, figyelemmel, szeretettel, örömmel, a most-ban.
Így összekapcsolódunk önmagunkkal és az univezális tudatossággal, kilépünk a mindennapok probléma specifikus útvesztőjéből és minden természetessé, magától értetődővé válik. Megérezzük azt a határtalan nyugalmat és rendet, mely átölel, áthat minket, melynek szíve értünk pulzál minden egyes pillanatban.
Tegnap még „világmegváltó terveken” gondolkoztam, magyarázatokat és elméleteket kreáltam, de most mindezt elengedem…megfogom a gyermekeim kezét és elindulok szívből játszani.
Szeretettel,
Preisz Danila